2010. december 31., péntek

Boldog Új Évet!
Happy New Year!
Joyeux Nouvel An!
Felice Anno Nuovo!
  Feliz Ano Novo!
Feliz Año Nuevo! 


Kedves Állandó olvasóim, kedves időnként idetaláló, véletlenül bekukkantó érdeklődő!
Köszönöm az elmúlt fél év kedves szavait, biztatásait, mióta gyöngyözök, és a blogot vezetem ennek publikálására.
Örülök az új ismeretségeknek. Úgy a netes, mint a személyes ismerősöknek is.
Köszönöm a sok-sok szép mintát, amit a nálam ügyesebbek, kreatívabbak közkinccsé tettek.
Köszönöm a sok-sok játék lehetőséget, izgalmát, és azt is, hogy oly sokan jelentkeztetek az én játékomra is.
Köszönöm a számomra készített ajándék ékszereket.

Az új évre fogadalmat nem teszek, de bármi adódik, abból megpróbálom kihozni a legjobbat. Az idén érettségizek felnőtt fejjel - ehhez sok-sok drukkot kérek tőletek.


Boldog, Békés, Eredményekben GYÖNGYÖKBEN!!! :) Gazdag Új Évet Kívánok mindenkinek.

2010. december 26., vasárnap

Az első gyöngyös karácsonyom


Tímel adok-kapok játékában én voltam az egyik párja. Mikor megjött a csomag, megígértem, hogy karácsonyig nem nyúlok hozzá - ha már karácsonyi meglepi. Kibírtam, itt van - íme, kiderült a csomag tartalma. De a kép messze nem adja vissza a szépségét.
Csillog-villog, széplik. ...és az érintése... eszméletlenül érdekes. Olyan finom, kellemes megfogni ezt az ékszer szettet, mintha valami nagyon finom bársonyt fognék. Én még nem tapasztaltam ilyet.
Mikor kibontottam, olyan érdekes érzés kerített hatalmába. Komolyan, mintha pozitív energiával töltöttek volna fel. Nagyon jó érzés volt.
Köszönöm ezt a csodás karácsonyi színekben pompálló szettet.
Köszönöm ezt a nem mindennapi játék megszervezését, összehangolását, levezénylését.

Még egyszer kellemes ünnepeket mindenkinek!

2010. december 24., péntek

Kellemes Ünnepeket!


 Legyen...

Legyen a karácsonyod békés és boldog,
Kívánom, hogy semmire ne legyen gondod.
Legyen az új év az eddigi legjobb éved,
Kívánom, hogy csak a jó érjen el téged!

Sentino Verde

2010. december 18., szombat

Élménybeszámoló képek nélkül

Még novemberben a férjem nagymamájától megkaptam a karácsonyi ajándékomra szánt összeget, mondván mivel semmi óhajom sóhajom nincs, és neki sincs ötlete, így a rám szánt pénzt odaadja. Ugye egy gyöngybolondnak mindig van óhaja-sóhaja - tehát tudtam is, hogy mire fogom költeni. :)
Férjemnek voltak még az idén kötelezően kivevendő szabadnapjai, így kijelöltem magamnak egy olyan napot, amikor nem kell hanyatt-homlok rohannom haza Ákos fiamhoz, mivel apa otthon lesz.

Hogy teljesen kerek legyen a napom, megkérdeztem egy kedves blogtársat, hogy nem-e lehetne egy személyes találkozót megejteni, és megismerni egymást személyesen. Ráadásul - hogy teljesen kikerekedjen a történet - még egy blogtársat "toborzott" :) a találkozóra. Az első célszemély Cimbilimbi volt - akivel nagyon meg akartam ismerkedni -, és ő elhívta Tímelt. Mindkettőjüket nagyon szerettem volna megismerni, de hogy egyszerre sikerüljön, és ilyen hamar - nem is gondoltam volna. Piros hó hullása sem tudott volna visszatartani a találkozótól. (és ugyi ha nem is piros, de hóhullás e hét kedden volt reggelre elegendő, természetesen vonatkésésekkel tűzdelve).

Na de a 10 perces vonatkésés szinte mindennapi, és gond nélkül felértem a Nyugatiba, ahol már vártak rám. Helyzeti előnyben voltam, mert az ő vonásaik már ismerősek voltak a blogukról, viszont én még nem fényképesítettem magamat. Természetesen rögtön felismertem őket, nagyon örültem nekik.
A nap folyamán kávéztunk, beszélgettünk sokat, sokféléről, bár természetesen legtöbbet a gyöngyökről. Bejártunk jó néhány üzletet - megismertem egy újabbat is, ahol még nem jártam eddig. Sétáltunk jó nagyot. Kegyes volt hozzánk az időjárás, hisz egész nap sütött a napocska - persze sok meleget nem adott sajnos.

Nagyon jó volt ez a nap. Élveztem minden percét. Köszönöm lányok!
Köszönöm ezt a sétálós, beszélgetős, boltbejárós, gyöngyválogatós, ismerkedős napot. Elfáradva, de nagyon jó kedvvel értem haza.
Cimbilimbinek köszönöm, hogy összehozta a találkozót Tímellel. Tímelnek pedig köszönöm, hogy "lezongorázta" a karácsonyi játékot. Párosított, osztott, szorzott, felügyelt.
ui: már alig várom, hogy ez a pár nap elteljen és kibonthassam végre a kis csomagot :)

2010. december 16., csütörtök

Belinda Andventi játéka



Sok más blogolóval egyetemben én is jelentkeztem Belinda Adventi játékára. Izgatottan vártuk nap, mint nap, hogy kinek milyen ajándékot fog hozni az adventi naptár.
Sok szép dolog új gazdájához került már, mikor is az én nevemet "dobta" a naptár. Ezen a napon Ibcsy tüneményes kis csizmácskáit sorsolta ki Belinda. A szerencsés nyertes én voltam. A kép alapján elképzelni nem tudtam, hogy mekkorák lehetnek a kiscsizmák.
Aztán megérkezett a csomag. Olyan, de olyan aranyoskák - nagyobb karácsonyfa dísz méretűek. Nagyon tetszenek, örülök neki. ...és hogy teljes legyen a csomag, kaptam hozzá fogyókúrás szaloncukrot is - varrottat természetesen.
Kedves Ibcsy!
Köszönöm szépen. Nagyon tetszenek! 
Békés, Boldog Ünnepeket kívánok neked!

2010. december 15., szerda

Monjka játéka



Még valamikor októberben jelentkeztem játékra Monjka blogjában. Választani lehetett a peyote karkötő mintái közül. Azt megfűzve, el kellett hozzá juttatni a műről készült fényképet.
Ma volt a sorsolás a beküldött művek között. Sajnos - mint úgy általában - nem nyertem.
Illetve dehogynem. Egy klassz mintát, amit élvezettel fűztem meg. Ráadásul, akik elküldték az elkészült karkötőkről a képet, újabb mintát választhattak Monjka-tól. Ha majd egyszer az is elkészül, azt is majd mutatom.

2010. december 13., hétfő

Tímel féle karácsonyi adok-kapok játék
A karácsonyi csomag titkai feltárulnak


 

Ezt a szettet szántam a játék keretein belül, a megadott színekből cSipornak. Merthogy Ő volt az, akit páromul kaptam Tímel adok-kapok játékában.

De úgy gondoltam, hogy a lányai se maradjanak ajándék nélkül, így nekik is készült még gyöngyös apróság.

A bordó nyakpántos szett a nagyobb leányzónak készült...

Ez a kis virágos apróság pedig a kisebbiknek.

 
De a karácsonyi csomag nem lesz karácsonyi üdvözlőlap nélkül, és még valami plusz aprósággal


...és a teljes csomag...



Kedves Ildikó!
Hordjátok őket sokáig, egészségben.
Békés, Boldog Ünnepeket kívánok nektek!

A fényképek minőségei bőven hagynak kívánnivalót maguk után, de egyszerűen, ilyen vack időben nem sikerültek jobban.

2010. december 12., vasárnap

Büszkeségem


Nagyobbik fiam második tanévben tanul gitározni. Saját elhatározásból kezdett neki, örömmel csinálja. Bármilyen előadás van a zeneiskolában, illetve a környéken zenei rendezvény, ahol művészeti iskolás fellépő gyerekek vannak, oda vinni szokta a tanárnője, mert szerinte jól csinálja. 


Alkotás - kicsit másképpen II


Az első saját készítésű adventi koszorúm. Nekem tetszik.


Az tél első hóembere


 Kicsit kajla, kicsit nagy fülű, kicsit csálé gombolású, de dolgos - lapát, söprű a kézben :) - és két kifáradt, farkaséhes gyerek volt a mű végeredménye.

2010. december 8., szerda

2010. december 4., szombat

Adventtől Karácsonyig játék Belindánál


Minta: Bead & Button Special, 2009. július

Ez a karkötő már több, mint egy hónapja elkészült, és eddig türelmesen várt a sorsára, hogy mikor kerülhet napvilágra a létezése. 
Nem sokkal azután, hogy az utolsó öltéseket végeztem rajta, Belinda Adventi játékot hírdetett, melyre ismét csak kézzel készült ajándékokkal lehetett nevezni. Ám ott nem tudtuk előre a párunkat, hanem sorsolás útján találtak gazdára a felajánlott holmik. Pár sorsoláson már túl vagyunk - szám szerint ma volt a 6. A fent látható karkötő tegnapra lett a sorsolás tárgya, ahol is a szerencse Gigike-nek kedvezett. 
A kapcsolatot már felvettük egymással, jövő hét elején postázni is fogom.

Hoztam néhány más fényképet is:



December első napján, ahogy leesett a hó, rögtön jött rá az ónoseső - országosan. Estére volt ám vastag jégtakaró mindenhol. Úgy fénylett az egész udvar, mintha mindenen valami vékony üvegbevonat lenne.
Sajnos ráadásul jövőhéttől ismét mondanak ám minden szörnyűséget az időjárással kapcsolatban :(((

2010. december 3., péntek

Megérkezett!!!


Tímeltől a karácsonyi ajándékom. Bizony, ő lett az ajándékozóm a játékban.
Kaptam egy saját készítésű képeslapot kedves sorokkal.
Mellékelve volt két csomag csillagszóró, a kisfiaimra gondolván (akik imádják a csillagszórót, főleg a kicsi)



Na és persze nem utolsó sorban az ajándék. Amit nem tudok, hogy micsoda, mert kaptam rá karácsonyi csomagolást is. Persze azon kívül, hogy valami gyöngyből készült csoda.

A karácsonyi csomagolást azért is kaptam többek között, mert néhány bejegyzéssel ez előtt már letettem a nagyesküt, hogy ha megérkezik elrakom a gardrobba, és csak karácsonykor fogom kibontani. Oly de hosszú még ez a 21 nap...

Kedves Tímel!
Köszönöm a figyelmességedet az átláthatatlan csomagolásra, hogy teljes legyen a meglepetés. 
Köszönöm a csillagszórót a fiúknak - este már gyújtani is kell, mert a kicsi - Ákos - már teljesen felpörgött rá :)
Karácsonykor majd jövök az ajándék ékszer fényképével.
 

2010. december 1., szerda

RAW


Sokáig kerülgettem ezt a mintát - nem tudom, hogy miért. Pedig oly egyszerű, és oly mutatós. Mivel a gyöngyök csillogóak, egyszerűen akármit is csináltam - bármilyen megvilágítás (természetes fény {haha mostanában...}, lámpa több felől - nem adja vissza azt a csodálatos csillogást, amilyen eredetileg. A mostani állapotot is a Picassával (ez itt a reklám helye :) sikerült elérni. De még ez sem az igazi.
Viszont!!! Tiszta karácsonyi feelingje van a karkötőnek. Zöldes-bronzos-színjátszós. 

A karkötő jelen pillanatban a napok óta fejfájásos-nagyonnáthás-köhögős állapotomnak tudható be, mert egyszerűen ilyen "higanyoslufi" fejjel nem tudtam tanulni (pedig vizsgák sorozata van, amit most muszáj voltam kicsit eltologatni), viszont aludni sem nagyon - levegő hijján. Így fűztem. Tegnap volt a mélypont - több kötelezettséget fejeztem (volna) be, de!:
- mivel ennek a karkötőnek mágneses a kapcsa, folyton leugrasztotta a fogót az összeillesztés előtt álló karikáról
- egy nyakpánt bársonyszalagjára illesztendő végzáró kiesett a kezemből, minekután betoltam az előttem lévő klaviatúra tartót (ezen dolgozom), és mivel eléggé fel volt rajta tornyozva minden, hogy kéznél legyen, ezért sikeresen levertem egy kis tálkát teli mindenféle gyöngyökkel...
- ugyanezen végzáróra illesztendő szerelőkarika nagy ívben elrepült a kezemből (elrepült a nagy kő, ki tudja hol áll meg...) és landolt a szoba másik felében - csak ma reggel voltam hajlandó utána kajtatni

Szóval a tegnap éjjel ilyen szempontból roppant bosszantó volt.
Ráadásul fényképeznem kéne sokmindent, de olyan randa fényviszonyok vannak még most is, mintha kor hajnal lenne :(((
Pedig még megmaradt hó is van.
...és így visszanézve, ez egy rettentően negatív bejegyzés volt. Na de majd ha jobban leszek, lesz ez még jobb is ennél! :)

update: 
Látszik, hogy nem vagyok százas. Lemaradt a minta erdete. Itt megtalálható.

2010. november 27., szombat

Kis hírek a nagyvilágból

 Ma reggel ez a látkép fogadott. Az élmény érzésem szerint országos. 
Bár a hó szépsége már megkopott, mert az éjjel sokkal több volt - akkor még a betonon is bőven megmaradt. Öklömnyi pelyhekben szakadt éjfél-egy körül, de nem volt hozzá indíttatásom, hogy akkor kimenjek fényképezni. Na de azt hiszem, hogy lesz még benne részünk.




19-én, pénteken du. 4 óra körül készültek ezek a képek. A dupla szivárvány maradékát sikerült lekapnom. A második ív csak nagyon-nagyon halványan látszik már. A képek nem a legjobbak, mert olyan volt az egész színvilága a környéknek, hogy én még ilyet csak a napfogyatkozásnál láttam. Olyan tompa, narancsos-szürkés volt minden. Mindezek közben pedig esett az eső. Érdekes pillanatok voltak.

...és még egy apró szösszenet.
 Ugyaneznap délbe mentem a nagyfiamnak vinni az úszáscuccát, és hozni haza a táskáját. Felérek a folyosóra, mire egy számomra teljesen vadidegen fiúcska elkezd beszélni (először nem is figyeltem, mert nem gondoltam, hogy nekem), hogy: - Aannyira örülök, hogy a kisfiad elhozta nekem a pici csavarhúzót és ezzel tudott nekem segíteni....
Körülnéztem - nekem beszél? - közel s távol sehol senki, tehát biztos nekem címezte. De hogy honnét tudta, hogy kihez tartozom? :O 
De ha még láttatok, hallottatok udvarias és nagyon helyes kisfiút. Egészen el voltam tőle olvadva, hogy még vannak ilyen gyerekek. 

2010. november 25., csütörtök

PIF-es helyzetjelentés

Örömmel jelentem, hogy meglett a három jelentkező is az általam indított PIF-re

személyében. 

Szépen, lassacskán elkészítem majd az apróságokat.

2010. november 14., vasárnap

Csipkés virág vagy virágos csipke


Mikor kész volt mind a három virágfej, és már csak a harmadikat kellett belefűzni/rögzíteni a szálba, az utolsó előtti öltésnél elpattant egy helyen a damil. Javíthatatlan lett, nem oldotta volna meg a hibáig a visszabontás. Azt hittem, hogy sírva fakadok. Sokáig nem is volt hozzá kedvem helyrehozni. Aztán újra a kezembe került és elkészült.

Minta: Bead & Button

2010. november 11., csütörtök

A kettes boríték titka

 Az 500-as játék borítéka megérkezett Ancsihoz.
A három boríték közül azt választotta, amely a fent látható medált rejtette.
Mivel ez volt a legegyszerűbb a három megfűzött közül, így még kapott egy plusz-plusz meglepetés apróságot.

Ezt az apró teklákból fűzött, vidám kis gyűrűt.

Kedves Ancsi!
Hordjad őket sokáig, egészségben!

Az inspiráció a Bead Fantasies III kiadványból érkezett mindkét alkalommal

2010. november 10., szerda

Levelet hozott a posta...


...Cimbilimbitől.
Aki előttem volt éppen Latinka Ajándékláncába, amikor odatévedtem az oldalra. Úgy megörültem a lehetőségnek, hogy Cimbilimbitől kaphatok valami szépet, hogy rögtön le is csaptam rá, és beálltam a sorba.
...és ma megérkezett a vár gyöngycsoda. Türkizes, szépséges, hosszú, csillagos-virágos, bronzos...
Köszönöm. Csütörtökön ebben fogok villogni a suliba :)

2010. november 6., szombat

Alkotás - kicsit másképpen


 A nagyi fényt csihol a gyermeki kívánságra elkészített tökben. Nagy volt ám az élmény!

 Tökfej Úr egyedül

 Késő esti látvány

más


Matutka




Egy krumplis finomság. Hívják még tócsninak, lepcsánkának - és biztos, hogy van még millió egy neve. Ti minek ismeritek?
Reszelt krumpli, bors, só, fokhagyma, pici tej, liszt, tojás. Van aki még mást is tesz bele (reszelt sajt, csirke- pulykamellet paníroznak vele, úgy sütik ki). 
Ez az az étel, amit pukkadásig is meg tudnék enni, annyira finom - de hát ott a család többi tagja is, akik ugyanígy vannak vele, így a kipukkadásig soha nem jutunk el :D

2010. november 2., kedd

Tímel-féle karácsonyi adok-kapok


Tiszta izgalmas volt a mai reggel! Megkaptam, hogy kinek fogok ajándékozni, azt is, hogy kitől fogok én ajándékot kapni.

...és most itt írásban leteszem a nagyesküt az én ajándékozómnak, hogy a csomag megérkezése után az megy a gardrobba és majd csak december 24-én a fa alatt lesz felbontva. (ha már egyszer karácsonyi ajándék gyanánt készült :)

Addig öregedni fogok 50 évet, megőszül a hajam, és kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól. :)))
 

2010. november 1., hétfő

Sorsoltam/tunk


Komoly, felkészült, kéttagú ellenőrzési, sorsolási bizottságom volt




A korelnök külön papírra felírta mindenkinek a nevét, az ifjabbik kollega árgus figyelmével kísérve


Ezután a papírlapok gondos összegyűrögetése következett, melyek a "sorsolási urnában" landoltak




A kisebbik munkatárs komolyan koncentrálva felkészül a fontos feladatra




Belenyúl a cetlik közé




...és megvan a nyertes!!!




Tadaaaaammmm.....!!!






Kedves ancsi! Gratulálok neked!
De van ám még egy feladatod, hogy megkaphasd a nyereményedet. 3 borítékba beraktam azt a 3 gyöngyös ékszert, amit a játék időtartama alatt készítettem. Válaszd ki, hogy melyiket szeretnéd, és írd meg a számát majd az e-mail címemre a teljes neveddel, címeddel együtt.


Kedves Többiek!
Köszönöm a rengeteg jelentkezőt a játékra, az újonnan követőket, a figyelmet. Megvallom őszintén, hogy nem is számoltam ekkora részvételre.
További jó kreatívkodást kívánok mindenkinek!

2010. október 31., vasárnap

Gyerekszáj

Nem gyöngy, de aranyos szösszenet.
A 4 éves kicsit (Ákos) borzasztóan érdekli a számolás - kis segítséggel elszámol 20-ig.
Az előbb is számol a bátyóval, majd valahogy a soron következő szám helyett a kicsi azt mondja: 
- Tizentíz. 
Mire Gabó (az okos báty) közli, hogy ilyen szám nincs. Erre a kicsi megkérdezni:
- Miért? Kitiltották?
Poénnak gyenge, de a kicsi szájából aranyos volt :)

2010. október 27., szerda

Ajándéklánc Latinkánál


Itt még lánc nélkül, erőst gondolkodva, hogy milyet kapjon.
Aztán döntöttem. Nem csicsáztam el, egyszerűt kapott.


Nem is olyan régen találtam egy játékot. A neve Ajándéklánc. Cimbilimbi szavaival élve - nem "potyalesős" :) játék.
Az előtted lévő neked küld ajándékot - bármilyen, csak kézzel készült dolog - és az utánad jövőnek pedig tenmagad készítesz meglepit.
Utánam Németné Adri  következett. Neki készült a fent látható Amidala medál. A mintát köszönöm Maya-nak!
Adri ízlését sikerült eltalálnom a csomag megérkezte utáni visszajelzés szerint. Előzetesen csak annyit leveleztünk le, hogy szereti a kék színt... :) 

Kedves Adri!
Viseld sokáig egészséggel!
Sikerélmény!


Hosszú hetek kínlódása után sikerült SIKERESEN bloghátteret változtatnom. Mindössze annyi volt a titka, hogy a sablontervezőbe a "vízjel " stílusra kellett állítanom a rendszert, és rögtön úgy csinálta már, ahogy én akartam...
A problémám az volt a másik sablonfélével, hogy amikor hátteret akartam változtatni, és beírtam a hozzá tartozó html kódot, akkor a blog felső része nem váltott át olyan képre, mint amit a kód tartalmazott.
De most már megoldottam, sikerült, és most sikerélményem is van. Még ha oly apróság is.

A fenti táj pedig minden gyöngyékszernél csodálatosabb. Itt is látszik, hogy az ősz micsoda színkavalkádot tud csinálni. 
Csodálatos.

ui.: fotó nem az enyém

ui2: Kedves Cimbi! Ugye nem lett szembántó? :)

2010. október 22., péntek

Nyertem! :)


Simone-nak volt egy villámgyors játéka. Csak egy hozzászólást kellett hagyni annál a bejegyzésénél ahol elörömködte magát blogja 100.000 látogatottságával :)
3 személynek sorsolta ki a fent látható mintát, abból két magyar gyöngyitiszes volt.
Az egyik Évi lett a másik pedig én. 
Úgy örültem neki!

 Vielen Dank Simone!