2010. november 27., szombat

Kis hírek a nagyvilágból

 Ma reggel ez a látkép fogadott. Az élmény érzésem szerint országos. 
Bár a hó szépsége már megkopott, mert az éjjel sokkal több volt - akkor még a betonon is bőven megmaradt. Öklömnyi pelyhekben szakadt éjfél-egy körül, de nem volt hozzá indíttatásom, hogy akkor kimenjek fényképezni. Na de azt hiszem, hogy lesz még benne részünk.




19-én, pénteken du. 4 óra körül készültek ezek a képek. A dupla szivárvány maradékát sikerült lekapnom. A második ív csak nagyon-nagyon halványan látszik már. A képek nem a legjobbak, mert olyan volt az egész színvilága a környéknek, hogy én még ilyet csak a napfogyatkozásnál láttam. Olyan tompa, narancsos-szürkés volt minden. Mindezek közben pedig esett az eső. Érdekes pillanatok voltak.

...és még egy apró szösszenet.
 Ugyaneznap délbe mentem a nagyfiamnak vinni az úszáscuccát, és hozni haza a táskáját. Felérek a folyosóra, mire egy számomra teljesen vadidegen fiúcska elkezd beszélni (először nem is figyeltem, mert nem gondoltam, hogy nekem), hogy: - Aannyira örülök, hogy a kisfiad elhozta nekem a pici csavarhúzót és ezzel tudott nekem segíteni....
Körülnéztem - nekem beszél? - közel s távol sehol senki, tehát biztos nekem címezte. De hogy honnét tudta, hogy kihez tartozom? :O 
De ha még láttatok, hallottatok udvarias és nagyon helyes kisfiút. Egészen el voltam tőle olvadva, hogy még vannak ilyen gyerekek. 

2010. november 25., csütörtök

PIF-es helyzetjelentés

Örömmel jelentem, hogy meglett a három jelentkező is az általam indított PIF-re

személyében. 

Szépen, lassacskán elkészítem majd az apróságokat.

2010. november 14., vasárnap

Csipkés virág vagy virágos csipke


Mikor kész volt mind a három virágfej, és már csak a harmadikat kellett belefűzni/rögzíteni a szálba, az utolsó előtti öltésnél elpattant egy helyen a damil. Javíthatatlan lett, nem oldotta volna meg a hibáig a visszabontás. Azt hittem, hogy sírva fakadok. Sokáig nem is volt hozzá kedvem helyrehozni. Aztán újra a kezembe került és elkészült.

Minta: Bead & Button

2010. november 11., csütörtök

A kettes boríték titka

 Az 500-as játék borítéka megérkezett Ancsihoz.
A három boríték közül azt választotta, amely a fent látható medált rejtette.
Mivel ez volt a legegyszerűbb a három megfűzött közül, így még kapott egy plusz-plusz meglepetés apróságot.

Ezt az apró teklákból fűzött, vidám kis gyűrűt.

Kedves Ancsi!
Hordjad őket sokáig, egészségben!

Az inspiráció a Bead Fantasies III kiadványból érkezett mindkét alkalommal

2010. november 10., szerda

Levelet hozott a posta...


...Cimbilimbitől.
Aki előttem volt éppen Latinka Ajándékláncába, amikor odatévedtem az oldalra. Úgy megörültem a lehetőségnek, hogy Cimbilimbitől kaphatok valami szépet, hogy rögtön le is csaptam rá, és beálltam a sorba.
...és ma megérkezett a vár gyöngycsoda. Türkizes, szépséges, hosszú, csillagos-virágos, bronzos...
Köszönöm. Csütörtökön ebben fogok villogni a suliba :)

2010. november 6., szombat

Alkotás - kicsit másképpen


 A nagyi fényt csihol a gyermeki kívánságra elkészített tökben. Nagy volt ám az élmény!

 Tökfej Úr egyedül

 Késő esti látvány

más


Matutka




Egy krumplis finomság. Hívják még tócsninak, lepcsánkának - és biztos, hogy van még millió egy neve. Ti minek ismeritek?
Reszelt krumpli, bors, só, fokhagyma, pici tej, liszt, tojás. Van aki még mást is tesz bele (reszelt sajt, csirke- pulykamellet paníroznak vele, úgy sütik ki). 
Ez az az étel, amit pukkadásig is meg tudnék enni, annyira finom - de hát ott a család többi tagja is, akik ugyanígy vannak vele, így a kipukkadásig soha nem jutunk el :D

2010. november 2., kedd

Tímel-féle karácsonyi adok-kapok


Tiszta izgalmas volt a mai reggel! Megkaptam, hogy kinek fogok ajándékozni, azt is, hogy kitől fogok én ajándékot kapni.

...és most itt írásban leteszem a nagyesküt az én ajándékozómnak, hogy a csomag megérkezése után az megy a gardrobba és majd csak december 24-én a fa alatt lesz felbontva. (ha már egyszer karácsonyi ajándék gyanánt készült :)

Addig öregedni fogok 50 évet, megőszül a hajam, és kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól. :)))
 

2010. november 1., hétfő

Sorsoltam/tunk


Komoly, felkészült, kéttagú ellenőrzési, sorsolási bizottságom volt




A korelnök külön papírra felírta mindenkinek a nevét, az ifjabbik kollega árgus figyelmével kísérve


Ezután a papírlapok gondos összegyűrögetése következett, melyek a "sorsolási urnában" landoltak




A kisebbik munkatárs komolyan koncentrálva felkészül a fontos feladatra




Belenyúl a cetlik közé




...és megvan a nyertes!!!




Tadaaaaammmm.....!!!






Kedves ancsi! Gratulálok neked!
De van ám még egy feladatod, hogy megkaphasd a nyereményedet. 3 borítékba beraktam azt a 3 gyöngyös ékszert, amit a játék időtartama alatt készítettem. Válaszd ki, hogy melyiket szeretnéd, és írd meg a számát majd az e-mail címemre a teljes neveddel, címeddel együtt.


Kedves Többiek!
Köszönöm a rengeteg jelentkezőt a játékra, az újonnan követőket, a figyelmet. Megvallom őszintén, hogy nem is számoltam ekkora részvételre.
További jó kreatívkodást kívánok mindenkinek!